keresés

információk

webáruház

Webáruházak jogsértési toplistája(2012)

Tavaly, 2012-ben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság bevonva a Budapest Főváros, valamint a Pest Megyei, a Hajdú-Bihar Megyei, a Bács-Kiskun Megyei, a Csongrád Megyei, a Fejér Megyei, a Győr-Moson-Sopron Megyei és a Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét átfogó vizsgálatot indított Magyarországon működő webáruházak elektronikus kereskedelmi tevékenysége jogszerűségének tekintetében. (mint arról pont egy éve írtunk “Fogyasztóvédelmi vizsgálat 2012” cikkünkben)

Minősített e-kosár, tanusítvánnyal

Válság ide, vagy válság oda a magyarországi internetes kiskereskedelmi forgalom folyamatosan képes a növekedésre. A 2001-ben még csak éppen pislákoló piac növekedése szép, akár exponenciális görbének is nevezhető függvény szerint fejlődik. Tavaly a neten értékesített termékek (ez az adat az értékesített szolgáltatásokat nem tartalmazza) forgalma elérte a 155 milliárd forintot. Szép summa. De számoljuk át valami megfoghatóra.

Webshop büntethetősége IV.

Az elállási jogokra vonatkozó kötelező tájékoztatás A webes, a webáruházból történő termékértékesítés a kereskedelem egy speciális, de folyamatosan növekvő szelete. Jellemzője, hogy a vevő csak korlátozottan tudja megismerni a terméket, lévén földrajzilag akár több ezer kilométerre tartózkodik a vásárlás(szerződéskötés) pillanatában.Természetesen erre az esetre is létezik egy vonatkozó passzus: a 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet a távollevők között kötött szerződésekről címmel, amely részletesen szabályozza a webáruház ez irányú tájékoztatási kötelezettségének részleteit.

Webáruház és adatvédelem a 2001. évi CVIII. törvény alapján

Ugyan tavaly megjelent és ma már hatályos az új adatvédelmi törvény (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról), de azért ha jól körülnézünk találunk még élő jogszabályokat, törvényeket amelyek szintén ezt a területet – személyes adatok kezelése – próbálják szabályozni. Például ebben a témakörben van még egy hatályos jogszabály, a 2001. évi CVIII. törvény, amely az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről

A webshopok is bejelentéskötelesek!

“10 milliós bünti hírlevél feliratkozásért” címmel decemberben már írtam az új idén januártól hatályos adatvédelmi törvény (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) irgumburgumságairól, furcsaságairól, következményeiről a webes termékekre vonatkozóan. Csak a dolog élére szorítkozva: a webáruház üzemeltetőnek az adatkezelés megkezdését megelőzően nyilvántartásba kell vetetnie magát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság  rendszerében; illetve ezért a nyilvántartásba vételért fizetni kell!

Webshop büntethetősége III.

A szerződéskötés feltételei Mivel egy webshopban az eladó és a vevő között vásárlás esetén egy szerződés jön létre és egy szerződésnek számos feltétele, következménye van és lehet, a jogalkotó erre vonatkozólag megalkotta a 2001. évi CVIII., az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényt. A törvény a Magyarország területéről nyújtott, valamint a Magyarország területére irányuló információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtására terjed ki.

26%-os forgalombővülés webáruházzal

Tavaly december elején látott napvilágot az a Budapest Bank által finanszírozott kutatás, amelyben a kutatást végzők a webáruházak, a webáruházakban történő vásárlás és a bankkártyás fizetés magyarországi elterjedettségét próbálták felmérni a megbízott szakemberek főképp a kisvállalkozói szegmensre fókuszálva. A kutatást az Ipsos készítette 375 lakossági válaszadó és 523 vállalkozói válaszadó “felhasználásával” ,  a 100,000 millió nettó forgalomnál kevesebbet forgalmazó vállalkozások körében.

Webshop büntethetősége II.

A szerződés tárgya és a teljesítés A webshop legfontosabb része maga a termék, vagy szolgáltatás, amiért a látogató, a leendő vásárló odalátogat és esetleg vásárol valamit. A vásárlással pedig tulajdonképpen létrejön egy szerződés a felek között: az eladó valamilyen feltételekkel ajánlatot tesz a webshopban, a vevő megismeri és elfogadja az ajánlatot, majd kosárba rakja és megrendeli a szerződés tárgyát. Ezután történik meg a fizetés és a teljesítés, vagy előbb a

Webshop büntethetősége I.

Az üzemeltető beazonosíthatósága Vannak fizikailag létező boltok, ahol az éves költségek közé a tulajdonosok eleve betervezik a várható büntetés(ek) összegét. Azt mondják 100%-osan megfelelni úgysem lehet, a büntetés elkerülésének az esélye nulla, így a büntetés működési költség kategóriába került. Nos a webshopok esetében sem egyszerű a helyzet, számos szabályt kell figyelembe venni, számos ponton csúszhat el a jogkövető webshoptulajdonos, webshop-üzemeltető még ha megpróbálja minimalizálni is ez irányú kitettségét.

10 milliós bünti hírlevél feliratkozásért?

A fenti címmel ugyan kicsit túlzásba estem, de az tény, hogy az Országgyűlés által nyár közepén elfogadott adatvédelmi törvény (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) ekkora büntetési tétellel riogatja többek között a személyes adatokkal dolgozókat. Legyen az egy adatkezelő óriás(pl. a facebook csapata) vagy Jóska bácsi elvetemült bolgárkertész, aki a káposztalepkék káposztaleveleken történő párzási szokásairól küld hetente körlevelet hasonló érdeklődésű agyvérzésből hirtelen kilábalt honfitársainak.