Ki gondolta volna, hogy egy ezer éve bejegyzett és működő domain névért akár 50,000 Ft-ot is leperkálhat a tulajdonosa, ha nem veszi figyelembe immár az önkormányzatok domain nevekre vonatkozó szabályozását. A történet nem új, több város is alkalmazta már ezt a jogi fegyvert és március 22.-étől immár Miskolc is belépett ezen jogalkotók közé. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése március 22-én szavazott a város nevének használatáról szóló 19/1994. (V.3.) számú önkormányzati
Pályázat webáruházra, internetoldalra
Tavaly, 2011 júliusától pályázható a vállalati folyamat menedzsment és elektronikus kereskedelem támogatására kiírt vállalkozásfejlesztési pályázat, amelyek GOP-2011-2.2.1 és KMOP-2011-1.2.5 néven érhetőek el az Új Széchenyi Terv honlapján az interneten. A pályázat részletei természetesen időközben többször módosultak, de az előzetes terveknek megfelelően továbbra is pályázható ez a forrás, van még bőven elnyerhető támogatás. A pályázatot nem kizárólagosan webes megjelenés támogatására hozták létre, de mind vállalati webáruház, mind vállalati portál építése támogatható
Komoly érdeklődés Győrben
Március 8.-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Győrben az Internet Marketing Akadémia, ahol idén is tekintélyes számú érdeklődő volt kíváncsi a közel húsz előadó szerteágazó témákban megtartott előadásaira. A több mint 150 érdeklődő két külön teremben a webes megoldások lehetőségeivel, korlátaival, webmarketing kérdésekkel, mobil alkalmazások lehetőségeivel, piaci összefüggésekkel és nem utolsósorban ezen blog képviseletében jómagam előadásában a weboldalak üzemeltetési problémáival ismerkedhetett meg. Az alábbi videó első fele ezt az előadást
Fogyasztóvédelmi vizsgálat 2012
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden évben a honlapján teszi közzé az éves kiemelt ellenőrzési céljait, azon témaköröket és konkrét szakterületeket, amelyeket a tárgyévben programszerűen ellenőrizni kíván. Idén nem siették el azonban ennek a vizsgálati programnak a közzétételét, hiszen február 24-én tudtak először az érdeklődők a hatóság honlapján az „Ellenőrzési és vizsgálati program 2012” pontjaival megismerkedni. Alábbi cikkünkben az ellenőrzési program weboldalak, webshopok üzemeltetői számára fontos szakaszait, bekezdéseit, ezen webes termékekre a
Hírlevél, reklámlevél és a reklámtörvény
Jó ideje köztudott, hogy a hírlevélküldés, elektronikus reklámlevél küldés nem csak technikailag, de jogilag is nyűgös dolog. A jogszabályok már egy jó ideje léteznek, de még mindig nagyon sokan vannak, akik nem ismerik pontosan a követelményeket, pedig ez a terület a személyes adatok egyre komolyabb védelmével, a BTK 2009-es módosításával egyre több rizikót hordoz a hírlevelezők, reklámlevél küldők számára. E jogi környezet kulcstörvénye a 2008. évi XLVIII. törvény – a
Alkohol és webshop
Úgy fél éve egy alkoholtermékeket forgalmazó webáruház építésére kaptunk megbízást, és mivel webáruházat már építettünk számosat, elvállaltuk a munkát. Már az elején világos volt, hogy az alkohol miatt itt némileg másképp kell a megrendelést, a regisztrációt és a kiszállítást szervezni és másképp kell a rendszer logikájához is hozzányúlni. Körülnézve, a konkurenciák ez irányú gyakorlata nem volt elég konzisztens, nem volt kézenfekvő szakirodalom ezért megpróbáltuk magunk a dolgot végiggondolni. Megkerestük az