Fogyasztóvédelmi vizsgálat 2012

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2012

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2012

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden évben a honlapján teszi közzé az éves kiemelt ellenőrzési céljait, azon témaköröket és konkrét szakterületeket, amelyeket a tárgyévben programszerűen ellenőrizni kíván. Idén nem siették el azonban ennek a vizsgálati programnak a közzétételét, hiszen február 24-én tudtak először az érdeklődők a hatóság honlapján az “Ellenőrzési és vizsgálati program 2012” pontjaival megismerkedni. Alábbi cikkünkben az ellenőrzési program weboldalak, webshopok üzemeltetői számára fontos szakaszait, bekezdéseit, ezen webes termékekre a hatóság által leselkedő veszélyekre próbáljuk felhívni a figyelmet.

Akkor nézzük mit ír az NFH honlapján található Ellenőrzési és vizsgálati program 2012 című dokumentum.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott ellenőrzési és vizsgálati programja alapján 2012-ben az alábbi tárgykörökben tart ellenőrzéseket és vizsgálatokat:

I. KIEMELT ELLENŐRZÉSEK, VIZSGÁLATOK

Gazdasági reklámtevékenység átfogó ellenőrzése, különös tekintettel a dohányreklámokra, valamint a 18. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályok vizsgálata

Alkohol termékeket, csak nagykorúaknak eladható termékeket kínáló webáruházak, és különböző hirdetéseket elfogadó és megjelentető hírportálokat érinthet az az ellenőrzés.

Szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézésének ellenőrzése, valamint fogyasztói igények érvényesítésére vonatkozó megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése

Webshopok, internetes áruházak is kötelesek ezeket a szabályokat betartani, így ellenőrizhetőek ezen szempontból.

II. FOGYASZTÓVÉDELMI ELLENŐRZÉSEK, VIZSGÁLATOK

Az árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése a kereskedelemben és a szolgáltatások területén

Nos az árak: a forint, az egységár, a bruttó ár feltüntetési kötelezettsége tekintetében kell felkészülni. Kapcsolódó cikkeink:
 Webshop büntethetősége II
 Egységáras mizéria

Elektronikus kereskedelmi tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, különös tekintettel a veszélyes termékek és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére

Nem igényel különösebb magyarázatot, hiszen a fogyasztóvédelmi hatóság eddig is végzett vizsgálatokat a webáruházakat illetően, csupán a vizsgálat súlyozása – veszélyes termékek, megtévesztő gyakorlat – lehet újdonság.

IX. VESZÉLYES TERMÉKEK FELKUTATÁSÁT CÉLZÓ EGYÉB TEVÉKENYSÉGEK

A KPIR rendszerben található veszélyes termékek kereskedelmi és internetes forgalomból történő kivonásának ellenőrzése

A Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer (www.piacfelugyelet.hu) tartalmazza a különböző  magyar piacfelügyeleti feladatkörrel rendelkező hatóság és megfelelőségtanúsítást végző szervezet bejelentését a kifogásolható, forgalomból kivont termékeket illetően. Borítékolható, hogy ez az ellenőrzés google anyánknak hála viszonylag hatékony lesz.

RAPEX riasztás keretében érkező termékek keresése kereskedelmi egységekben, webáruházakban

A RAPEX egy rövidítés, az angol Rapid Alert System for Non-Food Products eljárás rövidítése, amely az EU tagországok veszélyes termékeire (iparcikkekre) vonatkozó információs és riasztó rendszert takarja, felelős a fogyasztóvédelmi és egészségvédelmi szabályok érvényesítéséért. Ide nemzetközi riasztásból kerülnek nem megfelelő termékek és ezeket is keresni fogják az NFH szakemberei ebben az évben webáruházakban is. Bővebben: A RAPEX rendszeren belül bejelentett veszélyes termékek listája – 2012.

Ezen írásban csak a webes vonatkozásokra próbáltam összpontosítani, a teljes vizsgálati program a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján található és a következő címre: Ellenőrzési és vizsgálati program 2012 kattintva érhező el.

hőbör

2 hozzászólás Fogyasztóvédelmi vizsgálat 2012

  • Kaproncai Tamás

    megtévesztő kereskedelmi gyakorlat = tájékoztatási kötelezettségekben tettenérhető apró hiányosság = csörög a kassza 🙁

  • kisst

    2008. szeptember 1-jével megváltozott a magyar fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere.
    Hatályba lépett a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (továbbiakban: Fttv.), így itt már az is szerephez juthat.